Forr a vérünk

valaki így találta meg a blogot: "blog 1d a ahol harry csaja neve nati" nagyon sírok a röhögéstől!!! Ki volt az? xD

26. fejezet

 Miközben öltözködtünk valahogy összeállt a kép a mai napról. Értelmet nyert Nati erősködése a H&M fehérnemű részlegén... Akkor is bele pirultam a gondolatra, hogy ilyesmit fogunk venni, de akkor már a srácok leléptek, és ők kimaradtak ebből. Eleanort is rábeszélte egy szexisebb darabra, miután magának is választott valamit. Gondolkodás nélkül magamra húztam az egyik új szettem alá. Ha már harc, legyen harc.

 Natinak volt több választási lehetősége is, tekintve a rengeteg szatyorra, amit birtokolt. El és én már rég készen voltunk, mikor Nati a frissen vásárolt fehérneműjében álldogált az ágyamra kiterített lehetőségei előtt.

 - Ne segítsetek, mert az csalás! - Mondta miután mellé álltam, de még mielőtt megszólalhattam volna.

 A srácok kopogtak az ajtón, mire Nati ijedten magára kapta az egyiket. Beengedtem őket és Liammel találtam magamat szembe. Egy hosszú, barna kabát volt rajta, alatta egy fehér póló, farmer és egy barna bakancs, ami illett a kabáthoz. Megfeledkeztem a többiekről és hogy körülöttünk emberek vannak. Míg az én szemem végig járta őt, az övéi sem tétlenkedtek.

 Mikor újra találkozott a tekintetünk, ismét felfedezni véltem a szemeiben azt, amit reggel is. Ártatlan szájra-puszinak indult az egész kívülről nézve, de eszünk ágában sem volt elengedni egymást.... Egészen addig, míg Louis meg nem köszörülte a torkát, Harry meg valami olyasféle megjegyzést tett, hogy máshol kéne lenniük.
 Félre álltunk Liammel, még mindig egymásba kapaszkodva, és miután a két srác is bejött a szobába, becsuktuk az ajtót. Forrtam belülről és hirtelen nagyon melegem lett. Nati a karomnál fogva rántott ki Liam kezei közül és Eleanor mellé állított, ő pedig mellettem foglalt helyet.
 - Hoztam a fényképezőgépet - mutatta fel a tárgyat Harry, és megszakítottam a Liammel való szemezést csak hogy pillantást vessek rá.
 - Fényképekről nem volt szó - mondta El és aggodalom ült ki az arcára.
 - Nem a Vogue-ba megy, nyugi - kacsintott rá megnyugtatás képpen Harry.
 - Lányoké az elsőbbség - intett a kezével Liam a szemeit az enyémbe fúrva.
 Míg Nati döntési dilemmával küzdött, Eleanor és én félre toltuk az asztalt és mini-kifutót varázsoltunk a szoba közepére. 6 lépés lehetett az egész, de Nati elégedett volt vele. A srácok az ablak párkánynak dőltek egymás mellett, Harry pedig tüzelésre készen fogta a gépet. Nati bekapcsolt zenét is.
 Nati volt az első, aki végig libbent a kifutónkon. Nagyon élvezte és pózolt a kamerának is. Nem bírtam megállni röhögés nélkül, amihez El is csatlakozott, majd végül mint egy fertőzés, mindenkinek a szájára mosolyt illesztett.
 Eleanor volt a soron következő, és annak ellenére, hogy nem volt ínyére a fényképezős dolog, a kifutó végén játszott a felsője aljával, mintha felhúzná és bele harapott az ajkába is, mint egy igazi Victoria Secret angyal. Felbátorodva a helyzet komolytalanságán, én is elővettem a modellek kifutós járását és csípőre tett kézzel tettem meg a 6 lépést. Végig Liam szemébe fúrtam a tekintetemet és előtte pár centire álltam meg. Hallottam Harry gépét kattogni. Liam szája nyílt volna a csókra, de csak finom mozdulattal a fejére raktam a kalapom és megfordultam, hogy visszamenjek a kiindulás ponthoz.
 Louis jót röhögött és elismerően tapsolt meg minket. Harry is csatlakozott hozzá, majd Liam is. Harry csinált még képet hármunkról egyszerre is több pózban, amit már csak elhülyéskedtünk, majd helyet cseréltünk velük.
 Liam vissza adta a kalapomat egy tüzes tekintet kíséretében, Nati pedig átvette Harrytől a fényképezőgépet.
 Harry lazán végig lötyögött a kifutón, mintha éppen szétesni készülne. Annyira rendellenes volt a mozgása, hogy könny folyt a szememből, annyira nevettem. A végén csücsörített, puszit dobott és kacsintott, majd csípőjét riszálva ment vissza a srácokhoz.
 Louis farmer dzsekijének a zsebébe süllyesztette a kezeit, és komoly képpel sétált végig. Meg volt benne ugyan az a kisugárzás, ami Eleanorban is. Modellek is lehetnének...
 Végül Liam következett. Az ablak párkányba markoltam, miközben egyre közelebb ért. Modellektől ellesett technikával csúsztatta le a kabátját a vállairól és hagyta a földre csúszni. A fehér póló alját félig felhúzta, megvillantva a kockáit. Nagyon is tisztában volt vele, hogy milyen hatással van rám ez a látvány. Ő nem állt meg, hanem a fejét az enyémhez döntve vetett véget a sétálásnak. Egy pillanatig a szememben kereste a legmélyebb titkokat, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Az ujjaim elfehéredtek a párkány szorításától.
 - Azt hiszem most láttuk az előjátékukat - mondta félhangosan Harry Louisnak, aki egyet értően bólogatott. Nem érdekelt. Jelenleg minden idegszálam Liamre volt hangolva és nem tudtam elképzelni még egy pillanatot sem, hogy nélküle létezzek.
 - Éhes vagyok. Nem kapunk be valamit? - Kérdezte Nati.
 - Jó ötlet - karolt belém El, hogy az ajtóhoz kormányozzon. Nem húztam ki magamat, bár nem éreztem az éhséget, próbáltam emlékeztetni magamat, hogy milyen kevés ideje ismerjük egymást. Az agyam logikus része viszont úgy látszik nyaralni ment...
 A szálló éttermében otthonos volt a hangulat. A kalapomat fent hagytam a szobában, mert az asztal mellett ugye nem illik viselni. Néhányan szigorú pillantást vetettek Natira, akinek a rövid nadrágja és a csizmája már súrolta az etikett határát, de miután leültünk egy nagyobb asztalhoz, mindenki visszafordult a saját élete felé.
 Az asztal közepén egy gyümölcs tál szolgált díszként. Harry első dolga volt, hogy megtapogatta őket.
 - Ezek igaziak! - tört ki belőle meglepetten, miközben mindenki más az étlapot tanulmányozta. Nem volt túl sok lehetőség, amiből választani lehetett, de azért volt valami. Harry észrevételét a srácok tapizása követte. Kezükben forgatták a gyümölcsöket, mintha sosem láttak volna ilyet.
 - Valami újat találtatok? - Kérdeztem vigyorogva. Nem tudtam elfolytani a helyzet komikusságát.
 - Tudtátok, hogy meg tudok hámozni egy vérnarancsot? - Kérdezte Harry a kezébe véve az egyik említett gyümölcsöt.
 - Nem hiszem el. - Rázta a fejét Nati.
 - Nem tudod, hogy mikre képesek ezek az ujjak. - Harry az arca elé emelve táncoltatta meg az ujjait, majd neki állt a vérnarancs hámozásának.
 - Nekem már attól fájnak a körmeim, hogy csak nézem. - Fordította el a fejét El, hogy ne lássa a műveletet.
 Harry különleges képességének bemutatása után megrendeltük a vacsoránkat is. Az emberek lassan kiszivárogtak az éttermi részből és csak mi maradtunk. Az asztalt leszedték és elő kerültek a koktélos itallapok. A hangulat világítást felkapcsolták és valahonnan zene szűrődött.
 - Most, hogy ilyen remekül kijövünk egymással, azt hiszem itt az ideje egy játéknak. - Louis úgy húzta ki magát a székben, hogy magasabbnak tűnt. Ezt Liam fülébe súgtam, és együtt kacagtunk. Lou ezért szúrós szemekkel nézett ránk. A kezemmel egy láthatatlan cipzárt húztam be a számon, de miután elfordította a tekintetét, Liammel újra egymásra nevettünk.
 - Azt hiszem már túllépték azt a határt, amit alkohollal szerettek volna - jegyezte meg Harry felénk mutatva a hüvelyk ujjával.
 - Neeem! Még csak a felszínét súroljuk a jólétnek - legyintettem széles mosollyal. Nem az alkohol volt a motorja a jó kedvemnek, hanem ez az utolsó két nap, amit együtt töltöttünk. Harry vállat vont és ránk hagyta.
 - Vissza megyünk a kőkorszakba? - kérdezte Nati.
 - Ezt hogy érted? - értetlenkedett Louis.
 - Gondolom Igaz-Hamis-at akarsz játszani. Körben mindenki mond valamit magáról, ami igaz rá, de akire nem, az iszik. - Nati mindezt átlagos hangon mondta, se nem izgatottan, se nem unottan. Érdekes volt így hallani beszélni.
 - Most elvetted a reflektor fényemet - dobta be a műdurcit Louis.
 - Akkor visszaadom azzal, hogy te kezdhetsz - Nati intett a pincérnek, hogy pakolja meg az asztalunkat piával. Kinek mihez volt kedve, de hanyagoltuk a tömény italokat. A srácoknál sör volt, Eleanor Bloody Maryt ivott, Nati valami kék kotyvalékot, én pedig részemről egy sunyi narancs-vodkát kaptam. Azért volt sunyi, mert nem éreztem rajta a vodka ízét, ami vagy azt jelentette, hogy az eddig elfogyasztott pia kiütötte már az ízlelő bimbóimat, vagy jól keverték az italokat.
 Nem is gondolkodtam ezen túl sokat. Louis máris egy eszméletlen kijelentéssel villogott a kapott reflektorfényben.

Írói helyzet jelentés

Sziasztok!
A nyaram elmúlt, a kedvem romlott és az ihletem is elhagyott. Elment nyaralni. Jelenleg próbálok a heti megjelenésekre gyúrni. Milyen extrát akartok? Gyilkosságot? Csalást? Drogot? Prostitúciót? Politikát? Üldözést? Nevezzétek meg és bele teszem.
Leah

Helyzet van

25. fejezet

 Liam kezei már a pólóm alatt jártak felfedező utat, a melltartóm alját ujjaival követte és a csaton állapodott meg az egyik keze. Még nem csatolta ki. Gondolom esélyt akart adni, hogy megállíthassam. De még én sem voltam teljesen biztos a helyzetben. Kezei végül elkalandoztak a pólóm aljáig, amit szépen lassan felfelé kezdett el csúsztatni. A két oldalán térdeltem, csípőm pont a dereka fölött volt. Nem kellett azon törnöm a fejemet, hogy mit tervez... A felsőm végül teljesen felcsúszott az államig, és meg kellett szakítanunk a folyamatos kapcsolatot az ajkaink között, hogy megszabaduljak az anyag darabtól. Liam kihasználta az alkalmat és sötétbe hajló szempárját végig jártatta az eddig eltakart felületen.

 - Ez még csak olyan, mintha fürdőruhában lennék - hajoltam a füléhez, hogy belesuttogjam a szavakat. Felbátorodott tetteimen vagy csak hogy nem állítottam le, így egy határozott mozdulattal ő került felülre. Ajkai nedves utat építettek az ajkaimtól, a melltartó pántja mellett lefelé haladva a középen találkozó kosarakig. Nem tudtam, de nem is akartam visszafogni a sóhajokat, amiket Liam ajkai kényszerítettek ki belőlem. Lehelete végig cirógatta a bőrömet amerre csak járt. Éles csörgéssel szólalt meg a fülem mellett Liam telefonja. A nem várt hangtól összerezzentem. Liam agresszívan felmarkolta az elektromos kütyüt és anélkül vágta a legmesszebb lévő falhoz, hogy megnézte volna ki keresi. Vigyorogva hajolt ajkaimhoz egy édes csókra. Az agresszív oldala nem ijesztett meg, hiszen már találkoztam vele, mikor behúzott annak az alaknak a bárban. Inkább beindított... Kezei már nem tétováztak a csatt felett, egyből kiszabadította melleimet börtönükből, hogy utána megannyi csókkal köszöntse őket.

 Nem tudom, hogy az Apple iPhone 5 kivételesen tényleg ennyire strapabíró lett a fejlesztéseknek hála, vagy csak ez a készülék nem akart meghalni. Egy biztos, még mindig csörgött azzal az idegesítő alap csengőhanggal. Mikor végre elhallgatott pár percre rá az ajtón kezdtek el kopogni. Először finoman, majd dörömbölni kezdett a türelmetlen vendég.

 Liam egy morgással távolodott el a hiper érzékennyé vált bőrömtől. Lehajolt az ágy mellett és a kezembe adta a melltartómat és a pólómat. Ingerült lett, hogy félbe kellett szakítani a mi kis pillanatunkat. Nagy léptekkel az ajtónál termett, majd vissza fordult, hogy megnézze felöltöztem-e már. Az ujjaimmal átfésültem még a hajamat, majd bólintottam.

 Az arcára volt írva mit érez és a szemeivel gyilkolt, mikor az ajtón dörömbölő Harryre nézett. Majdnem beesett az ajtón, de hamar visszanyerte az egyensúlyát.

 - Mi van? - dörrent a banda társára.
 - Louis most hívott, hogy 5 perc múlva jönnek értünk. - Arcán hatalmas vigyor ült ki. Nati nem volt vele. Gondolom még készülődött. Mikor náluk jártam még neki se látott. Gondolom most levágott fejű csirke módon rohangál körbe a szobában... Majdnem felröhögtem a gondolatra. Nekem meglepő módon nem húzta le a kedvemet, hogy félbe szakítottak minket. Inkább jelnek fogtam fel odafentről...
 - És mégis mit csinálunk? - Kérdezte durcásan maga előtt összefonva a karjait Liam.
 - Gondolom csatangolunk a városban - vont vállat a göndör. - Valami olyasmit is emlegetett, hogy a lányok meg akarják nézni El fősuliját.
 - Tényleg volt róla szó tegnap - simítottam végig a vállán Liamnek. Szomorú szemekkel nézett rám a barna szemeivel, de kiolvastam belőle a beletörődést is.
 - Jó. Akkor mindjárt elkészülünk mi is. Lent találkozunk a halban. - A hangja is szomorkás lett. Harry válaszát meg sem várva csukta rá az ajtót.
 Fordultában csúsztatta a kezét a derekamra és már az arca is nagyon közel volt az enyémhez. Az egyik kezem a tarkóján, a másikkal a mellkasának támasztottam, hogy vissza tartsam. Nehéz szívvel tettem, de sejtettem, hogy nem hagynánk megint abba, hogy a dörömbölő ajtót kinyissuk...
 - Ta-talán... - Szinte megbódultam Liam gyengéd agressziójától. A falhoz nyomott a fürdőszobába vezető ajtó mellett. A szemeiben már nyoma sem volt a beletörődött levertségnek, helyét a vágy vette át. - Talán ezt jelnek kéne vennünk. Hogy lassítanunk kéne. És az alapoknál maradni.
 Olyan közel volt, hogy osztoztunk a levegő vételeken és a szavak csak suttogva csúsztak ki a számon. Minden mozdulatát az ajkaimnak végig kísérte. Kibaszottul nehéz volt koncentrálnom.
 - Mmmm... - Liam végig siklott a nyakamon alig érintve a bőrömet, mégis libabőrös lettem. - Szerintem te sem hiszed el azt, amit mondasz.
 - El hiszem vagy sem... - Liam szemeibe néztem. - Azt tudom, hogy El és Lou nemsokára itt lesznek és gondolom nem így akarsz jönni a kis körutunkra. - Végig néztem a meztelen felsőtestén meg a melegítőjén. - Nem mintha bármi kifogásom lenne ellene. - Vigyorogva vissza emeltem a pillantásomat.
 Kaptam még egy puszit, majd elő vett pár ruhadarabot az egyik táskájából és bement a fürdőszobába. Én elővettem a sminkes cuccaimat és fotóképes arcot varázsoltam magamnak 2 perc alatt alapozóval és korrektorral. Liam akkor jött ki, mikor a szempillámat festettem.
 - Szerintem erre semmi szükséged. - Hátulról átkarolta a derekamat. A szoba egész alakos tükre előtt álltam, hogy jobban lássam mit csinálok.
 - Elhiszem, de ha csak két lépést teszünk összeverődve egy csoportba, máris fotósok és rajongók fognak minket körül venni. - Befejeztem a műveletet: semmi rúzs vagy szemhéjfesték. Még púdert és bronzosítót vettem elő és visszaálltam a tükör elé, Liamnek háttal. - És a kettő néha nem feltétlenül különbözik.
 - Nem mindegy, hogy ők mit gondolnak? - Kérdezte kicsit vehemensen Liam.
 - Nem. - Visszadobáltam a cuccaimat a helyükre és átkaroltam a nyakát. - Nem akarom, hogy az miatt aggódj, hogy engem utálnak a rajongóitok. Mert lesz olyan, aki nem fogja elfogadni, hogy a férjükkel randizom. - Liam csak megforgatta a szemét a "férj" szónál. - De így legalább én tisztában leszek vele, hogy a maximumot nyújtottam.

 Miután El és Lou megérkezett, telefonon értesítettek minket is. Magamhoz vettem a telefonomat és Liam zsebébe süllyesztettem a pénztárcámat. Nem bírtam megállni kuncogás nélkül, de egyszerűen ez egy fizikai törvény, hogy a srácok zsebébe minden belefér, míg a lányoknak csak ál-zsebek jutnak, amikbe semmit sem lehet pakolni. A telefonom még csak-csak elfért a kabátomban anélkül, hogy kiesett volna, de a mini-pénztárcám, amiben csak a személyim volt meg a bankkártyám már kikandikált volna... Liam pénztárcája nagyobb volt az enyémnél, és ez valamiért megnyugtatott.

 El, Nati és én puszilkodtunk és egymásba karolva hagytuk hátra a srácokat. Fogalmam sincs, hogy mi késztetett minket erre a zsigeri, nyálas, lányos gesztusra, de csevegtünk a semmiről és nevettünk mindenen. Boldogok voltunk, hogy együtt vagyunk.

 Elsétáltunk a sétáló utcához a közelben és elengedtük egymást. Mindenki megtalálta a párját és úgy andalogtunk hol kézen fogva, hol nem. A Marker Street tele volt üzletekkel és nem is voltak olyan sokan. Tekintettel, hogy csütörtök volt és dél, szóval tanítási idő. Örültünk neki, mert így nem keltettünk feltűnést. Beszélgettünk és kirakatokat néztünk. Bementünk a Primarkba, amit a srácok kértek, majd a H&M-be is, amit mi, lányok kértünk. Végül a srácok ellógtak és a játék boltban találtuk meg őket. Rövid idő alatt nagyon sok minden történt és tele voltam új információval a srácokról és Eleanorról is. Az agyam már bizsergett, mikor beültünk egy vicces nevű étterembe enni. Egymást túlharsogva próbáltunk meg beszélni a másikkal teljesen eltérő témákról. Nap közben megállították a banda tagokat egy-egy fotóra, amit el is vállaltak, de megkérték őket, hogy ne azonnal rakják ki az internetre. Kedves emberekkel találkoztunk, de én rosszabbat vártam. Sokkal rosszabbat. Jót csalódtam az emberiségben.

 - Imádom rajtad a mentát - súgta a fülembe Liam, miután elhagytuk az éttermet. Cinkosan rám kacsintott és a fenekemre csapott. Elpirultam, mert publikus terepen voltunk. Mit sem törődött vele és a kezem után nyúlt. Nála is volt szatyor tele ruhákkal meg nálam is. De ez semmi volt ahhoz képest, amit Harry és Nati vásároltak össze. Még El és Lou párosánál is kevesebb volt a szatyrok mennyisége.

 - Attól féltek, hogy holnap jön el a világ vége? - kérdezte Eleanor tőlük.

 - Inkább attól, hogy elveszítjük a versenyt - válaszolt Nati. Persze mind a négyen zavartan néztünk rá.

 - Milyen versenyt? - kérdezte Louis.

 - A ti cuccaitok a mieink ellen. - mutatott körbe Harry, mintha ez magától értetődő lenne.

 - Mégis mióta áll ez a verseny? - kérdeztem rosszat sejtve.

  - Már az elejétől kezdve - vont vállat Nati.

 - El sem merem képzelni, hogy mi zajlik a fejükben - jegyezte meg félhangon Liam, mintha Harryék nem hallanák meg.

 - De az idő lejárt. Most vissza megyünk a szállóba és összemérjük amink van - jelentette ki Harry, mint egy kvízműsor vezetője.

 - És ki fogja eldönteni a győztest? - kérdezte El.

 - Ha nem lesz zsűri mindenki csak magára fog voksolni - jegyeztem meg Liam oldalának dőlve.

 - Majd akkor csak divat bemutatót tartunk - csillant fel a szeme Natinak.

 - Komolyan ki kéne vizsgáltatnunk titeket - csóválta a fejét Liam.

 - A srácok az én szobámban, a lányok Adi szobájában fognak átöltözni - ismertette Nati a tényeket.

 - Ezt most találjátok ki menet közben, vagy már előre kiterveltétek? - kérdeztem fáradtan. Meg sem próbáltam már megfejteni, hova akarnak kilyukadni.

 - Ismerlek már téged annyira, hogy tudjam valami tétje lesz ennek az egésznek - intézte szavait Louis Harrynek, de ő csak ártatlanul vigyorgott.

 - Jobb ha most indulunk vissza. - Liam a sétáló utca vége felé nézett, ahol egy csapat fiatal lány közeledett nagy sebességgel.

 Gyorsan mind egy taxiba préselődtünk, hogy ne tudjanak követni minket. Megúsztuk a tömeget, és egy kisebb dugó után már ki is szállhattunk a járműből. A szállóban ezek után minden az előre megbeszélteknek megfelelően zajlott.

Nyári szünet

Liam 3 srácot tart 1 kezével... *olvadok*

24. fejezet

 Nati ajtajához érve először a fülemet tapasztottam rá. Nem akartam beleavatkozni semmibe sem. Ha értitek... De mivel csend volt, vagy legalábbis nem szűrődtek ki olyan hangok, ezért bekopogtam.

  Nati férfi ingben nyitott ajtót, aminek az ujjai le voltak vágva, és aki a csonkítást végezte valószínűleg nem egy éles ollóval tette, mert foszladozott a szegény ujjatlanná avanzsált ruhadarab.

 - Szia - vigyorgott teli pofával Nati.

 - Szia - mosolyogtam rá vissza. - Csak jöttem szólni, hogy még élek. És lecsekkolni, hogy még te is élsz-e.

 - Minden a legnagyobb rendben - bólogatott a levakarhatatlan vigyorral az arcán.

 Tudtam, hogy szexeltek. Natinak az arcára volt írva. A tegnapi fáradtság és idegesség sehol sem volt, amit még akkor is észrevettem rajta, mikor ruhákat próbálgattunk egy drága butikban. Még a csajos nap sem tudta elűzni a gondolatait, amelyekhez hasonlók az én fejemben is megfordultak. Tényleg akarjuk ezt? Rá kellett jönnöm, hogy nem ez a fontos kérdés. Ha azt vesszük alapul, hogy kikről van szó, nem találunk mást, csak dolgozó fiatalokat, akik viszonozzák a vonzódást felénk. A probléma vagy az esetleges buktató csak akkor mutatkozik, mikor megpróbáljuk egyeztetni a srácok munkáját az életünkkel. Ott vannak a rajongók, akik lehetnek kedvesek vagy ördögiek. Valamint ne feledkezzünk meg a médiáról és a paparazzókról. Már eddig se hittem el mindent, amit az újságban vagy a híradóban mondtak. A családdal eltöltött nyaralásokon, amikor a nagybácsikám és Alex társaságában töltöttünk, volt amikor késő este hallgattam a felnőttek beszélgetéseit. Ők nem láttak, mert elbújtam egy lépcső fordulóban vagy egy folyosó kiugrójában, esetleg egy földig érő függöny mögé... Egy idő után össze tudtam vetni a hallottakat a hírekkel, amiket a média közölt. Nem tudom, hogy azt higgyem el, amit a családom tud, vagy amit a média próbál meg elhitetni minden állampolgárral. Bizalmi problémáim viszonylag nem voltak. Senkiben sem bíztam, akit nem ismertem. De akkor hogyan lehet megismerni valakit? - hallom kérdéseteket. Egyszerű: próbaidőt adok az embereknek. Nem osztok meg minden egyes információt mindenkivel, aki szembe jön velem az utcán...

 Mégis egy eldugott szállóban állok a frissen szexelt barátnőmmel szemben és valószínűleg olyasmibe keverjük magunkat, amit épségben biztos, hogy nem lehet megúszni. Szerelem. Fura érzés. A kémia ami a testben zajlik, összekeveri a hormonokat, pillangókat varázsol a gyomorba és a reakció a másik fél felé összeegyeztethetetlen mindennel, amit valaha is logikusnak gondoltál. Ha Liam őszinte mosolyára gondolok, mikor véletlenül megpillant vagy csak visszaidézem a reggeli pillanatokat, máris gyorsabban szedem a levegőt és boldogság önti el minden porcikámat.

 Vannak laikusok, akik szerint a szerelem csak egy idő múlva alakul ki. Nincs olyan, hogy szerelem első pillantásra. Eddig én is ezt hittem. Mivel eddig nem is találkoztam vele. De minden, amit Ő mondott nekem, vagy tett, behízelegte magát a gondosan felépített várfalam mögé. Ha mindez nem velem történne és más mesélné el, nem hinnék neki. Nem hinném el, hogy az együtt töltött idő hiánya nélkül meg lehet ismerni valakit. Azt mondanám, hogy csak egy képzelt személyiséget kedvelt meg, és nem azt, aki valójában a másik oldalon van. És talán így van. De mi van ha mégsem? Mi van, ha most az egyszer, az életben egyszer Liam más. Ilyen érzést kelt bennem. Bizalmat kelt egyetlen pillantásával. Egész nap el tudnám nézni azt a szempárt...

 - Menjünk valamerre? - kérdeztem a nemleges válasz reményében.

 - Szerintem szükségünk lenne egy kis pihenésre - javasolta Nati. - Rákészülünk a vizsgákra.

 - Még csak március van - csóváltam a fejemet egy elnéző vigyorral az arcomon. Már eleve sejtettem, hogy Nati ezzel fog jönni.
 - Van még két hónapunk -kacsintott felém Nati, majd lassan  becsukta az ajtót. Vissza indultam a saját szobám felé és közben a szálló berendezését néztem. Csak úgy nézelődtem és bambultam. Parketta volt a padlón, amit néhol szőnyeg fedett el, és a színei passzoltak a falak mintás tapétájához. A folyosón antik hatású szekrények voltak üveg vázákban virágokkal a tetejükön. A falon festmények helyett tükrök voltak, így nagyobbítva a teret. Mégsem keltett régi hatást az egész... Nem volt meg az a dohos szag, és nagyszerűen karban volt tartva a hely. Kedvem támadt visszajönni majd ide valamikor.
 A szobámban Liamet még mindig az ágyon aludva találtam. Felmásztam mellé, miután levettem a cipőmet, és végig simítottam a homlokán, mire mocorogni kezdett.
 - Nem vagy te beteg? - kérdeztem aggódva és a hőmérsékletét ellenőriztem.
 - Nem - nyögte rekedten. - Ez teljesen normális. Mindig ki vagyok ütve ilyenkor.
 Egy szavát sem hittem el, de nem akartam felbosszantani, vagy ilyesmi. Így is ramatyul nézett ki.
 - Kérsz valami levest vagy teát? - Közben a fejét simogattam, de ő kinyújtotta az izmos karját és körbe fogta a derekamat, közelebb húzva magához és egyben lejjebb is, hogy egy szinten legyek vele.
 - Elég a te illatod is. - Arcát a nyakamba fúrta és a levegő megakadt a torkomon. A gyomromban feltámadtak a pillangók, és mikor megéreztem a húsos ajkait a nyakamon, elvesztem. Lerúgta magáról a takarót, még közelebb kerülve hozzám, és mivel még mindig nem viselt felsőt, a kezeim elkalandoztak. A vállai, a háta, majd a mellkasa is feltérképezést nyert, míg ő nedves foltokat hagyva maga után a nyakam után az állam vonalát is bejárta. Kínzó lassúsággal közelített arra, amerre én is vágytam már. Mikor végre ajkai az enyémre kerültek, mint az éhező kaptam utánuk.


Nagyon sajnálom, de semmi időm írni. Heti 5 napban dolgozom 8 órát és az utazás elvesz még 2 órát. Energiám sincs, de a fejemben annyi jó jelenetet összeraktam már, hogy alig várom, hogy megírjam nektek. Sajnos nyári szünetet kell elrendelnem, hogy legalább tudjátok, hogy mi van. Amint befejeztem a munkát (még 4 hét) jövök vissza! Remélem ettől még nem fogtok elhagyni! :s
Szeretlek titeket!

Csak egy lusta reggel

Amúgy a gif-eknek semmi közük a fejezet jellegéhez általában, csak imádom Liamet nézni. :D

Because one is not enough! :D

23. fejezet

 Este végül az álmosság nyert és nem hiperventilláltam azon, hogy mi lesz köztem és Liam között. Ő is fáradt volt és én is.

 Reggel viszont... úgy keltem fel, hogy Liam hátulról átölelt és az ujjaink összefűzve voltak a mellkasomhoz húzva. Pár percig még fel kellett fognom a jelenetet, míg a fényviszonyokkal barátkoztam, de utána csak mosolyogva néztem a kezeinkre. Csodálkoztam rajta, hogy ilyen nyugodtan aludtam. Általában össze-vissza ficánkolok este és esély sem adódik egy ilyen alvás-pózban kelni...

 Mivel Liam szuszogása egyenletes volt, így gondoltam, hogy még adok magamnak pár perc szundit. Végül is amiért elutaztunk idáig már itt volt mellettem, úgyhogy bármit is fogunk csinálni, nem sietünk sehova se...

 Ha Liam itt van, Harry biztos Natihoz "tört" be, aminek szerintem egész napos szoba szerviz lesz a vége, és inkább nem akarok a részletekre gondolni. Ha viszont mégis kidugják a képüket a szobából, az sem mostanában lesz. A szabad kezemmel elértem a telefonomat a párnám alatt, így meg tudtam nézni az időt. 9 óra 11 perc. Nem rossz. A telefonon alvás pedig rossz szokás, amiről nem tudok leszokni. Visszacsúsztattam a készüléket, de majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor Liamé elkezdett csörögni. Az egyik gyári csörgés volt neki beállítva, így meg tudtam különböztetni az enyémtől, ami mellesleg most Phil hangjára csörög, mert kóddal védte le, hogy ne tudjam megváltoztatni. Már dolgozom a kódfejtésén...

 - Bocsi, bocsi, bocsi, mindjárt kikapcsolom - motyogta rekedtes hangon Liam, és a párnája alól húzta elő a kütyüt. Ha!

 Nyomkodta a képernyőt, majd visszafordult felém, de én már rég kikeltem az ágyból.

 - Fel kéne kelni, nem gondolod? - kérdeztem a fürdő felé lépkedve, hogy arcot mossak. És fogat.

 - Nem. Fáradt vagyok, álmos vagyok. Gyere vissza aludni - mondta csukott szemmel felém nyújtva a kezét.

 - Mindjárt - csuktam be magam mögött az ajtót és használatba vettem a fürdőt. A hajam sosem állt úgy, mint a széna boglya, de azért kócosnak, kócos szokott lenni ébredés után. Az ujjaim bőven elegendőek voltak egy fésűnek, így túl sokat nem kellett szenvednem. Fogat mostam és lemostam az arcomat, csak hogy észhez térjek.

 - Rendeltem reggelit - fogadott az ágyon ülve Liam és már volt rajta egy melegítő nadrág. A felsőtestéről még mindig fagyit lehetett volna nyalni, de ezt a gondolatot próbáltam elhessegetni.

 - Oké - bólintottam, miközben ő is bement a fürdőbe. - Ennyit az alvásról? - kérdeztem az ágy közepén ülve, mikor kijött onnan.

 - Arról sosem mondok le - jegyezte meg vigyorogva, és a lábaim két oldalán, négykézláb mászott föl. - Jó reggelt - köszönt halkan szemtől szembe velem.

 - Jó reggelt - köszöntem vissza mosolyogva. Lágy csókot lehelt ajkaimra, amit örömmel viszonoztam. Ledőlt mellém az ágyba és én a karjai közé bújtam. Ujjaimmal végig jártam a felkarjaink izmait, amik anélkül is kidudorodtak, hogy befeszítette volna. Majd lejjebb csúsztak az ujjaim a tollas rajzra, majd végig rajzoltam a négy nyilat. - Amúgy ezeknek van jelentésük? - De nem válaszolt, csak morgott valamit. Felnéztem rá, és a szemei csukva voltak. Gondolom kihasználta az alkalmat, hogy amíg én felfedezősdit játszok, ő pihen. Visszanéztem az ujjaimra, amiket átvezettem a másik karjára. Végig simítottam a tetovált bőrét és mint egy láthatatlan toll, az ujjammal követtem a vonalakat. A csuklójának felső részén lévő tetoválás felett jártam, mikor kopogtak az ajtón. Liam egy nagy sóhajjal vett tudomást a reggeli érkezéséről, én pedig két lábra álltam és beengedtem a pincért. Jó étvágyat kívánt nekünk, majd nem is szaporította tovább a szót.
 A tálcán volt pirítós, főtt tojás, rántotta és narancslé a friss zöldségek mellett.
 - De egészségesek vagyunk - jegyeztem meg Liamre mosolyogva, miközben ő feltornázta magát az ágy háttámlájának dőlve. Óvatosan az ágyra raktam a tálcát, a poharakat az éjjeli szekrényre, majd szettem egy kistányérra néhány pirítóst és rántottát. Közben bekapcsoltam a tévét, hogy legyen valami háttérzaj.
 - Most van a turnén egy egészséges életmód-tanácsadónk is. Figyel arra, hogy mit eszünk és a rendszeres mozgásra is - magyarázta Liam a reggelit. - Niallal szoktak egymásnak ugrani néha, de szerintem megéri. Több energiánk van és legalább egészségesek vagyunk - huncut mosollyal zárta a mondandóját, amitől a szívem is hevesebben vert.
 - Na és ez hogy egészséges? - kérdeztem a rántottára mutatva, ami ahogy elnéztem sonkadarabokkal volt meghintve.
 - Hát így! - mondta a rántottát egy pirítósra púpozva majd megfogott egy szelet paprikát és a szájába tömte. Nem bírtam megállni nevetés nélkül a jelenetet.
 - Gondolom a pirítós teljes kiőrlésű kenyérből van - forgattam a kezemben egy falatot, Ő pedig hevesen bólogatott.
 Összességében nagyon jó kedvvel telt a reggeli. Meglepetésemre az összes zöldség elfogyott, pedig nem szoktam reggelire nyerset fogyasztani. Azt hittem, hogy egy hadseregnek is elég lenne, de Liammel versenyeztünk, hogy ki tud több paprikát megenni... A végén el kellett mennie zuhanyozni, mert magára ejtette a felvágott paradicsomot. Erre én meg majdnem megfulladtam a kockára vágott kígyóuborka daraboktól, mert nem bírtam abbahagyni a nevetést.
 Ez után Liam visszabújt a takaró alá és az ölembe hajtotta a fejét. Én a tévét néztem és közben elkezdtem szórakozni a hajával. Imádtam a tapintását. Nem volt rajta semmi hajlakk, vax, vagy bármi hajcucc, amit a színpadra vagy a fotózásokra rákennek, hogy jól álljon. Puha volt a feje tetején és oldalt a rövidre vágott rész picit szúrós volt, mint az arcán lévő borosta.
 Megnéztem a reggeli rajzfilmek végét és észrevettem, hogy Liam ismét elaludt. Nagyon jól tudtam, hogy ki van fáradva és hogy milyen keveset alszanak a sok utazás és fellépések miatt. Valamint a hülye fejük miatt, amikor mini-partit rendeznek maguknak a buszon vagy fent maradnak egész este videójátékokkal játszani...
 Békén hagytam a haját és csatornát váltottam miután halkabbra vettem a készüléket, de Liam megmoccant.
 - Ne hagyd abba - nyögte álmos hangon, én meg kuncogva folytattam a hajának a birizgálását.
 Hiába nem csináltunk semmit, mégis sokkal jobb volt ez így, mint ha megint csak telefonon keresztül beszéltünk volna.
 A tény, hogy nyugodtan tud feküdni mellettem, ellazulni és beéri a semmit tevéssel, mélyebb szinten nyert el értelmet ennek az egésznek.
 Megnéztem egy Doctor Who ismétlést, de utána már nem tudtam tovább párnát játszani Liamnek.
 - Álom manó... - szólongattam a hajába túrva. Csak morogva jelezte, hogy hallja amit mondok. - Muszáj lesz kimennem Natihoz. Legalább ellenőrizni, hogy életben van-e még.
 Miután áthelyezte magát a párnák közé, nyomtam egy puszit a fejére, amitől elmosolyodott. Összeszedtem a ruháimat és a fürdőben átöltöztem. Hiába voltak csukva a szemei és mélyek a lélegzet vételei, azért mégis csak Liam.

Lazy voltam as shit. Rövid, de van.

22. fejezet (ADJ CÍMET!)

Na láttátok a srácok parfümjét? Hogy tetszik? Szerintem iszonyat cuki, hogy tényleg beszálltak a tervezésbe és az illat kialakításába. Nekem tetszik a kinézete, mert van rajta egy korona és tüll. :D Persze iszonyat gyerekes, de Niall megmagyarázta: "Minden rajongónk a mi hercegnőink." Persze itthon szerintem nem lehet majd kapni, de ez már más kérdés. :D Taylor Swift parfümöt sem lehet kapni, de mondjuk abba nem fogunk belehalni...
Ismételten nem tudok címet adni, mellesleg. És sorry about the late! :(

22. fejezet

 Liammel majdnem minden nap beszéltem. Telefonáltunk és hol pár percet, hol órákat töltöttünk trécselve. Eljött a március és az idő végre elkezdett melegedni is. Aztán újra hideg lett, amit fogcsikorgatva tűrtem.

 Mivel nem volt alkalmunk, hogy randit randi kövessen, így ezeken a beszélgetéseken keresztül ismertük meg a másikat. Elmesélte például, hogy miként jött rá, hogy a fogtündér nem létezik.
 Liam megígértette velem, hogy nem keresek rá a neten. Szerintem félt, hogy bármit találnék, elhinném kérdés nélkül. De azért igen mondtam neki. Még ha nem is tartottam be, azért próbáltam nem rá keresni. 300 embernél is több embert követek twitteren, így nem lehet kikerülni, ha egyszer-kétszer felbukkan egy-egy cikk róluk. Botrányosat viszont sosem olvastam, így mondhatjuk, hogy az ígéretemhez tartottam magam... Mondhatjuk...

 Még az egész március és április meg volt még, de május második felében már el fognak kezdődni a vizsgáim. Még nem stresszelek rajtuk, mert igen távolinak tűnnek. Ennek ellenére a tanáraim belevágtak egy ZH hullámba, amit a tavasz kezdetének kiáltottak ki. Liammel való beszélgetéseim így legtöbbször átcsaptak a tanulás ecsetelésébe részemről, ő pedig a koncerteket mesélte el, egy-egy interjút vagy az utazásukat. Valami mindig történt velük. Én pedig csak a könyvtárban szagoltam a dohos könyveket. Bár ez őt egyáltalán nem zavarta. Mindig kérte, hogy mondjam el mit tanulok éppen. Szerintem rejtett perverzitása volt, hogy olyat tanuljon, amit életében nem fog felhasználni.

 Első pár random telefonos tanulás után, próbáltam úgy időzíteni a beszélgetéseinket, hogy éppen szálloda vagy vendéglátás ismeretekre készüljek, mert így legalább hasznos dolgokról tudtam neki beszélni. De amikor ő hívott két interjú között a nap közben, vagy csak elbújt a tömeg elől, hogy velem beszélgessen, akkor csak mi ketten voltunk. Nem volt semmiféle szoba árazás, étel kimérés, egészségügyi előírások. Csak mi. Emlékek, történetek, a személyiségünk.

 Elköszönéskor pedig valamelyikünk mindig mondta, hogy még hány nap van hátra március 14-ig. Olyanok voltunk, mint a gyerekek: mintha visszaszámoltunk volna a nyári szünetig. Beszélgettünk azokról a helyekről, amerre koncertezni fognak, én pedig meséltem neki Alexről és a kirándulási hetünkről. Nem tűnt úgy, mintha bánta volna, amitől tartottam. Inkább izgatottnak tűnt.

 Fura volt az egész. Bizseregtem és jó kedvem volt, akárhányszor meghallottam a hangját a vonal másik végén. Álmaimban gyakran feltűnt, még ha nem is emlékeztem ébredés után, hogy mit álmodtam, azt tudtam, hogy ő benne volt.

Végül eljött a nap, amikor Natival összepakoltunk egy-egy kis bőröndöt és a minibe pattanva elvezettem Manchesterig. Március 13-ára foglaltunk szállást egy eldugott szállóban, ami gyönyörű volt kívül belül, de mivel esős napok következtek viharokkal vegyítve, így alig volt néhány vendég. Natival két külön szobába pakoltunk le, de alig volt időm körbenézni, máris csörgött a telefonom, aminek a kijelzőjén Eleanor neve villogott.

 - Szia! - Vettem fel a készüléket és a mágneskártyát magamhoz véve lefelé indultam a recepció felé, amerre őt sejtettem. - Máris megérkeztél?

 - Alig tudtam nyugton maradni egész nap. Csakis azt vártam, hogy mikor érkeztek meg! - Hallottam izgatott hangját a telefonon keresztül.

 - Tudom. Én sem bírtam volna már túl sokáig - viszonoztam az izgatott szintet. Ellel még a világ turné második koncertjének estjén számot cseréltünk, de csak az utolsó egy hétben váltak rendszeressé a hívásaink. Ő ajánlotta a szállót is, ahol most vagyunk és mivel a srácok ma még Dublinban koncerteznek, ő megmutatja nekünk a várost és az egyetemet, ahol tanul.

 Miután megláttam a hal másik oldalán, letettem a telefont és messziről intettem neki. Miután közelebb értünk egymáshoz, meg is öleltem.

 Előkerítettünk Natit a szobájából, majd El autójával mentünk "túrázni". Laza csajos napot tartottunk. Nem költöttünk pénzt csak akkor, amikor enni álltunk meg. Szerencsére megkíméltük a pénztárcánkat a drasztikus fogyástól. Leginkább csak arra fordítottuk az időt, hogy egymást megismerjük. Nati és én már eléggé összeszokottak voltunk, tekintve a történelmünkre, de Ellel alig találkoztunk és csak telefonon beszélgettünk, így kihasználtuk az időnket.

 Fáradtan szálltunk ki a kocsiból a szálló előtt, ahova El vitt vissza minket. Iszonyat kedves és nyitott lány volt, akinek elhatározott céljai vannak. Amilyennek kiismertem a nap folyamán lefogadom, hogy el is fogja érni őket. Nem búcsúzkodtunk túl sokáig, mert mind a hármunk már ágyban akart lenni. Azt nem tudtuk, hogy találkozni fogunk-e majd még az elkövetkezendő két nap folyamán, de a remény hal meg utoljára.

 Natival beültünk az étterembe még egy kis könnyed vacsorára, de a székek túl kényelmeseknek tűntek.

 - Esküszöm, hogy ezek a legkényelmesebb székek az egész világon - mondta Nati szemeit lecsukva a székbe kuporodva.

 - Csak el ne aludj benne - kuncogtam. - Hiszen képzeld el, hogy ha az éttermi székek ilyen kényelmesek, akkor milyen kényelmesek lehetnek az ágyak.

 Erre a mondatomra persze egyből kipattantak a szemei és a vacsorája felé fordította a figyelmét. Egy salátánál többet ha akartunk volna se tudtunk volna magunkba tömni, de nem is lett volna egészséges.

 Az ágy valóban puhának bizonyult, mert miután lefürödtem a csilli-villi zuhanyzóban és magamra húztam a takarót, egyből el is nyomott az álom.

 Hajnali háromkor a telefonom csörgésére ébredtem.

 - Aludni akaroook! - Nyüszítettem ki se nyitva a szememet. Az is csoda volt, hogy fogadni tudtam a hívást csukott szemekkel.

 - Én is - jött a válasz a másik oldalról.

 - Ajánlom, hogy kitűnő mentséged legyen Payne! - A szabad kezemmel a szememből dörzsöltem ki az álmot.

 - Van is. - Hallottam a hangján, hogy a füléig ér a szája. - Melyik szobában vagy?

 - Mi? - Kérdeztem az ágy szélére ülve, hátha így több éberségem lesz.

 - Melyik szobában szálltál meg? - Ismételte meg a kérdést segítőkészen Liam.

 - Miért is érdekel ez téged? - Kimásztam az ágyamból és a fürdőbe botorkáltam, hogy hideg vizzel arcot mossak.

 - Adina - ejtette ki könyörögve a nevemet Li.

 - 203-mas - suttogtam a tükörképemre nézve, majd a vonal megszakadt.

Arcot mostam, mint ahogy azt terveztem és végig húztam párszor az ujjaimat a hajamon. Nem lepődtem meg, mikor kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam és a fáradt Liamet találtam táskástól, bőröndöstül.
 - Helló matróz - kuncogtam a csajos nap folyamán ellőtt egyik poénon.
 - Tudom, hogy ha most akarnék bejelentkezni, hogy kivegyek egy szobát, a recepciósok a pokolba kívánnának.. - kezdett bele egy védő beszédbe. - Tudom, hogy még csak egyszer randiztunk és hogy semmi jogom nincs ilyet kérni, de... - idegességében a vállán lógó táskával babrált, de szemkontaktust nem szakított - ... de nem lehetne, hogy vele aludjak?
 Meg kell mondanom, hogy a pár órás alvás delíriuma még mindig elködösítette a gondolataimat. A folyosó gyér fényében szexin feszült rá a vékony kabát, valamint az elől nyitva hagyott résen keresztül a mellkasának az izmai is felsejlettek. A szemei... A szemei meleg barnák voltak és reménytelien néztek az én szemeimbe. Próbáltam felhozni valami ész érvet, hogy miért nem kéne beengednem Liamet a bérelt szobámba... Nem ment. Végül is csak azért vezettem három és fél órát, hogy Őt lássam. Az utóbbi három hétben lefolytatott beszélgetéseink során közelebb kerültünk egymáshoz. Én legalábbis közelebb éreztem magamhoz, mint ha nem beszéltünk volna. Tudja, hogy mi történt anyámmal, hogy milyen a kapcsolatom az apámmal vagy a testvéremmel. Alex családjáról még nem beszéltem neki, mert féltem, hogy elijeszteném. Viszont tervezem, hogy majd Őt hívom el plusz egy főnek az esküvőre... Sokat gondolkodtam rajta, de még nem beszéltem róla senkinek se. Még Natinak se. Nati viszont már elviccelődött a gondolattal, hogy "Csak képzeld el a násznép arcát, mikor beállítunk az oldalunkon a srácokkal!". Szerette a feltűnést és ha őrá figyelnek, de nem adtam jelét, hogy mostanában az én gondolataim között is sokat megfordul az ilyesmi. Hogy elképzelem magamat, hogy valóban Liam barátnője vagyok és nem csak valaki, akivel túl sokat lóg a telefonon.
 Ha csak alvásról van szó, az még nem okozhat gondot. De ha bármivel is bepróbálkozna, amit én nem akarok, még mindig le tudom ütni.
 - Gyere be. - Félreálltam az ajtóból és az Ő arcán megkönnyebbüléssel húzta maga után a bőröndjét és lépett be.
 Valahol az agyam hátuljában felsejlett egy dicséret-féle, hogy nem pakoltam szanaszét a cuccaimat, mint ahogyan szoktam. Nem tudom... Csak szokás, hogy otthonosabbá váljon a rideg környezet.
 - Elvégre is, itt nem fog megtámadni egy kecske - jegyeztem meg elsétálva mellette, miközben ő a táskájából szedett elő a cuccait a fürdőszobába. Még az egyik beszélgetésünk alatt mesélte el, hogy a srácokkal nyaraltak valahol az isten háta mögött, távol mindentől, mikor este hallottak valami zajt kintről. Kiderült, hogy csak a tulajdonos kecskéi szöktek ki a karámjukból. Az egyik célpontnak tekintette Liam hátsóját, mikor az eszetlen kiment megnézni, hogy mi okozta a zaj forrását. Így kezdődnek a horror filmek, ha engem kérdeztek...
 Miután Liam igénybe vette a fürdőszobámat (megismétlem, újra megdicsértem magamat, hogy nem hagytam totál káoszt magam után), egy szál boxerben jelent meg az ajtóban.
 - Esküszöm, ha a kecskés megjegyzés miatt kínzol, visszaszívom! - Húztam magamra a takarót nyakig, miközben magamat próbáltam visszafogni. A szívverésem nem kicsit ugrott meg a látványtól..
 - Kínozni? - Kérdezett vissza vigyorral a hangjában, mert közben lekapcsolta a fürdőszoba villanyt és így sötétségbe borult a szoba. - Ez csak textil spórolás. Hatalmas világturnén vagyunk, tudod... - A hangja egyre közelebbről szólt, majd éreztem, ahogy besüpped az ágy másik oldala és ő is a takarók alá került.  - Ha csak egy boxerben alszunk, több ruhánk marad.
 A hangja simogatóan mély és rekedtes volt a fáradtságtól. Pár perc csönd után visszadőltem a párnák közé és ügyeltem rá, hogy ne érjek hozzá. Nem akartam elveszteni a kontrollt magam felett, és tudtam, hogyha csak egy centire is érintkezik a bőröm az Ő bőrével, nekem végem.

Mivel továbbra is perverz örömötöket lelitek megajándékozni engem díjakkal, ezért közlöm veletek, hogy tudomásul vettem őket. Nagyon kedves gesztus. Csak én nem vagyok a hívük. Általában kitérek a válaszok elől, és nem szeretek személyes dolgokat megosztani magamról. Ezért vegyük csak a két sor 11 kérdést.
Dórci kérdései:
-Miért kezdtél blogot írni?
Mert felháborítóan kevés Liam blog van.
- Kedvenc állat?
Nincs.
- Kedvenc zeneszám?
Nincs.
- Kedvenc 1D tag?
Komolyan?
- Szereted a Punnany Massif-ot?
2 számukat hallottam eddig és egyszer majdnem elmentem egy koncertjükre, de éppen vizsgáim voltak... és hatalmas vihar volt a koncert alatt, mellesleg. és beteg is voltam.. azt hiszem nem segített volna rajta...
- Voltál már 1D koncerten? Milye vot,ha voltál?
Nem.
- Kedvenc étel? xD
Vágom, hogy nagyon örülsz, de nincs.
-Van hobbid?Ha igen mi?
Írni.
-Kedvenc énekes a Little Mix-ből?
Nem ismerem őket, csak mint előadókat.
- Kedvenc színed?
Az idei divat szín a zöld.
- Szeretnéd,ha a könyvedet kiadnák a boltokban?
Persze!

Vicky kérdései:
1.Sorozat vagy film?
Sorozat
2.Kedvenc évszak?
Ősz
3.Sportolsz valamit?Ha igen,mit?
Most vettem egy pimaszul drága futó cipőt.
4.Kedvenc zene?
Nincs.
5.Mit csinálsz a szabad idődben?:)
Szabad vagyok.
6.Hobbid?
Írni.
7.Kutya vagy macska?
A kutyánál hűségesebbet nem találsz.
8.Várod már a nyarat?:P
Nekem már 2 hete nyár van.
9.Milyen a természeted?
Heves.
10.Milyen könyvet olvasol?Tetszik?:))
Sokfélét és szoktak néha.
11.Hány éves vagy?
Mindig elfelejtem és újra meg újra ki kell számolnom. Nem vicc.

Felfedező

Azt hiszem kicsit félreértettük egymást. :D Én azért hisztizek, mert nincs komment. Nem azért, mert nem járnak erre. :'D Azzal teljesen elégedett vagyok. :D
Ne legyetek lusták! :D
Leah Xx
U.i.: Mióta mondta az egyik névtelen, hogy gyakori kérdéseken is keresnek blogokat, felnéztem arra, és valaki ajánlotta mind a két blogomat, mert Liames és csak AWWWW. :D

21. fejezet

 - Sajnálom, de nem tudok elképzelni melletted senkit sem - ráztam a fejemet Alexre nézve.

 Egy csendes, dizájnos étteremben reggeliztünk, ahova apáék rángattak minket. Mindig ilyen helyekre mentünk, mert titkon azon versenyeztek, hogy ki tudja elvinni a másikat a legelegánsabb étterembe. Mi pedig csak mentünk utánuk, mert éhesek voltunk. És reggel lévén még nem nagyon volt agyunk az ész érveléshez, hogy rábeszéljük őket egy sarki kávézóra, ahol normális kaját is adnak.

 Natival az oldalamon ültem, Alex és Phil velünk szemben, apuék pedig az asztal távolabbi végében. Heves beszélgetést folytattak, és legtöbbször nem figyeltek ránk. Mikor kis tizenévesek voltunk még azt is az orruk előtt beszéltük meg, hogy este kiszökünk vagy csak hatalmas sületlenségeket mondtunk, hogy megnézzük, figyelnek-e ránk. Aztán bármit is akartunk végrehajtani a reggeli terveinkből este, mert Bill mindig ott volt. Ő volt az, aki reggelente figyelt mindenre. Végül is ez volt a dolga..

 - Most azt mondod, hogy nem elég jó nekem senki sem, vagy hogy képtelenségnek tartod, hogy bárki is megmaradjon mellettem? - kérdezte Alex hunyorogva, a kávés csészéjét a szája elé emelve.

 - Mindkettő - mondta Nati egy hatalmas ásítást elfojtva.

 - És mégis mióta vagy együtt a hercegnővel? - kérdezte Phil a croissantját vágva.

 - Az után ismerkedtünk össze, hogy az egyetemre mentem. Ismertek - vont vállat -, felfedező útra mentem, haverkodtam és próbáltam minél több információt gyűjteni a helyi eseményekről. - Alex mindig is az események középpontjában akart lenni és semmiről sem lemaradni. Nem is kellett rajta túl sokat fáradoznia, mert a személyisége úgy vonzotta a legkülönfélébb bajokat és eseményeket, mint a mágnes. Néha hihetetlen volt, hogy csak egy sétára indultunk a tengerparton, majd egy fesztiválon lyukadtunk ki a belvárosban... Valahogy mindig sikerült neki.

 - És ugyan olyan felfedező, mint te? - Érdeklődött Nati az állát a kezeire támasztva.

 - Igazából... - Alex a semmibe nézve elmosolyodott - Eddig mindig azt éreztem, hogy mennem kell és csinálnom valamit, különben lemaradok valamiről... - Letette a kávés csészéjét, ami üresen koppant az asztalon. - De mióta megtaláltam őt, és tisztában vagyok az érzéseimmel, már nem érzem ezt.

 - Boszorkányság! - Fújt Nati, mint egy macska.

 - Ne értsetek félre, voltunk mi is kalandozni, eltévedtünk Velencében és felosontunk az Eiffel torony tetejére együtt, de - megrázta a fejét és az arcára bárgyú mosoly ült ki - már nem muszáj elmennem. Most már egy helyben tudok maradni és nem érzem azt, hogy fel kell másznom valamire vagy újabb kalandokba kell belevetnem magamat.

 Pár perc csönd után, miközben mind a hárman Alexre bámultunk, Phil halkan szólalt meg.

 - Neked komolyan bekötötték a fejed. - És igaza volt. Alex volt a leghiperaktívabb a kis csapatunkból. De ő csak elnevette magát.

 - Ez a szerelem haver - lapogatta meg a vállát a még mindig hitetlen képű Philnek.

 - Ha a szerelemmel az jár, hogy teljesen megváltozol, akkor nekem nem kell belőle - tolta el maga elől az ételt Nati és karba font kézzel hátradőlt.

 - Nem nem - ingatta a fejét Alex mosolyogva. - Nem megváltozol, csak... - kereste a megfelelő szót - én lenyugodtam - tárta a szét a kezeit.

 - Visszatérve a kérdésedre: nem hittem, hogy találsz valakit, aki képes lesz erre. - Alex szemeit fürkészve előrébb csúsztam a széken. - Valahogy sejtettem, hogy eljön majd ez a nap - folytattam elmosolyodva. - A nap, amikor már nem kell többet azon stresszelni, hogy mivel kell elterelni apuék figyelmét, hogy beszökhessetek egy pince ablakon vagy hátsó ajtón.

 - Ezekről a pillanatokról még nem feltétlenül kell lemondani. - vigyorodott el Alex. - Attól, hogy még nem fogom belekeverni magamat hatalmas őrültségekbe nap mint nap, még havonta lehet, hogy sor kerül rá.

 - Gondolj csak bele: én, mint otthon ülni, kötögetni, olvasni, tv sorozatokat nézni... - Nati megrázta magát, mint egy kutya eső után.
 - Azt hiszem itt már nem rólam van szó - nézett barátnőmre Alex felhúzott szemöldökökkel. - Hogy is hívták a kis barátodat? Harry?
 - Hát ha rajtam múlik, nem látod majd többet - puffogott Nati.
 - Csak azért mondod ezt, mert félsz - mutattam rá a nyilvánvalóra.
 - Igen. Félek attól, hogy életem hátralévő részét azzal fogom eltölteni, hogy otthon maradok és terebélyes hátsót növesztek - hisztérikus hangja zavart pillantással párosult.
 - Nem hiszem, hogy ettől kéne félned - szólt közbe Phil. - Még csak randiztok, és amint túlvagytok még pár randin, majd úgyis rájön, hogy képtelenség téged féken tartani.
 Nati gyilkos pillantást vetett a bátyámra.
 - Szerintem nem olyan szörnyű szerelmesnek lenni - tologattam a kiürült teás bögrémet magam előtt. - Boldog leszel tőle és érzed, hogy szeretnek. Tudod, hogy valahol valaki éppen rád gondol és hiányzol neki.
 - A szerelem nem csak annyi, hogy érzelmileg egy emberre fókuszálsz - könyökölt Alex az asztalra. - Az egész világhoz máshogy állsz hozzá. Színesebbek lesznek a képek és ha szerencséd van, megtalálod a másik feled. Azt, akivel kiegészítitek egymást. Bármerre mész, lesz valami apróság, ami a másikra emlékeztet, egy mozdulat, egy tárgy, egy szín... Bármi és akkor tudod, hogy minden rendben lesz. Mert megtaláltad azt, akivel minden rendben lesz.
 - Nézzetek ránk - dőlt hátra Phil, mire mindenki vetett egy pillantást a másikra. - Itt ülünk és ilyenekről beszélgetünk. Két éve még azt terveztük, hogy melyikünk ugorjon ki az ablakon elkötni egy furgont, míg a másik három eltereli a londiner figyelmét, majd addig faljuk a kilométereket, míg a tengerhez nem érünk.
 Az emlék mindenki arcára mosolyt csalt. Még Nati is halványan elmosolyodott.
 - Néha még mindig fáj a bokám - fűzte hozzá Nati, mire mindenki nevetni kezdett.
 - Mikor lesz az esküvő? - kérdeztem Alexet.
 - Júniusban.
 - Hűha! Az marha közel van - füttyentett Phil.
 - Görögországban egy kisvárosban lesz - osztotta meg velünk Alex mosolyogva.
 - Elénekeljük a Mamma Miát is? - kérdezte szarkasztikusan Nati.
 - Akkor addig valami nagyot kell alkotnunk. Csak egy lezárás képpen. Egy utolsó buli. - Phil figyelmen kívül  hagyta barátnőm mondatát és teljesen felpörgött a gondolatra. A szemin látszott az izgalom csillogása.
 - Mikor megyünk? - kérdeztem én is átvéve az érzését.
 - Májusban. Mikor végeztünk a vizsgáinkkal - kapcsolódott be Nati a tervezésbe.
 - És most hová megyünk? - Adta meg magát a három szempár szuggerálásának pár perc után Alex.
 - Akárhová - vont vállat Phil.
 - Akkor ez egy hosszú kirándulás lesz - vihogtam el magamat.
 - Június 16-ig el kell jutnunk Görögországba. Egyben, ha lehet. Semmi gipsz - szögezte le Alex.
 - És nem játszunk Másnaposokat sem - fosztottam meg Philt a klisés gondolataitól.
 - Akkor legyen egy hét - mondta Nati. - Egy hét, egy furgonban, egy földrészen.
 - Európában - vágta rá Phil.
 - Oh istenem - sóhajtott nagyot Alex. - Tervezgetünk, tervezgetünk, majd jól orra esünk - vihogott a saját mondatán, majd folytatta. - Nem tervezünk. - Alex sosem tervez. Első szabálya, szerintem. - Májusban, mikor végeztek a vizsgáitokkal - a mutató és a kisujjával ránk mutatott Natival -, mind összepakolunk és vonattal Párizsba megyünk. Onnan bepattanunk egy furgonba és játszunk.
 - Ez az az oldalad, ami hiányozni fog - vetette át a karját Phil Alex vállán.
 - De ha eltervezzünk, hogy Párizsba megyünk, akkor az már terv - mutatott rá Nati.
 - Shut up! - Vágta hozzá Alex a szalvétáját Natinak.
 Nevetgélve és jókedvűen hagytuk el az éttermet, míg apa és Spenc bácsi üzletről beszélgettek. Szerettem, mikor így együtt vagyunk. Ez a családom.

A kocsiban Alex mellé kerültem.
 - A te barátodat hogy is hívták? Liam? - Felsőtestével felém fordult, így a teljes figyelmét rám fordította.
 - Még csak egy randin voltunk - válaszoltam neki a telefonomba temetve a képemet.
 - Nem úgy tűnt, mintha még csak az alapoknál tartanátok. - A szemem sarkából láttam, hogy vigyor foglalja el az arcának 50%-át.


U.i.: kaptam kritikát egy nem rendszeres olvasótól, amit megtalálhattok ITT. Fogalmam sincs, hogy miért felejtettem el, hogy hogyan kell párbeszédeket írni. Eddig tudtam, és kiszúrta a szememet, de úgy látszik, hogy tudat alatt csakazértis elkövettem... :'D

Most rövid lett, mert problémáim vannak, de remélem hamar túllendülök rajta és az elkövetkezendő 2 hétben többet tudok ezzel a bloggal foglalkozni.