Felismerés

Nagyon köszönöm a sok kommentet és továbbra is próbálok válaszolni az összesre! :)
A kép el van túlozva, mert azért Adi nem ennyire kétségbeesett, de annyira tetszett, hogy nem tudtam kihagyni. :D
Amúgy ez a fejezet inkább Adi-gondolkodós, mint sem eseménydús... Azért remélem tetszik nektek!
És mint mindig, megint shity cím!
Leah Xx

13. fejezet

 Harry megállt a szórakoztató centrum hátsó bejáratánál. Puszik kíséretében elköszöntünk, Natival megköszöntük a reggelit és egy "Hamarosan találkozunk!"-kal kipattantunk a kocsiból. Mivel ma nem lesz hatalmas koncert vagy rendezvény, így simán besétálhattunk a hátsó bejáraton és nem kellett az egyik mellék folyosót használnunk. Azon a pár méteren, amit Natival megtettünk nem szóltunk egymáshoz, csak magunkban mosolyogtunk és még kiélveztük a friss emlékeket.

 Amint beléptünk a holnap esti koncert területére, meghallottuk a színpadépítésre jellemző hangokat. Megkerestük apát és miután megkaptuk a feladatokat megint szétszéledtünk. Miközben ellenőriztem az öltözőket, hogy tiszták-e és kiadtam a feladatokat, hogy mivel kell feltölteni az egyes helyiségeket agyban nem voltam ott. Minden zsigerből ment és sok segítségemre volt a tablet is, ami mintha a kezemhez nőtt volna. Miután az öltözőkkel megvoltam felgyalogoltam a legfelső szintre és egyesével leellenőriztem a mosdókat is. Unalmas feladat volt és totál egyedüli munka, így miközben szemrevételeztem az illemhelyiségeket tudtam gondolkodni. Csak azon járt az agyam, ami az elmúlt napokban történt. Emlékképek peregtek le a lelki szemeim előtt és újra átéltem az érzelmeket is, amik egészen újnak hatottak... Próbáltam nem eljátszani a gondolatokkal és csak a tényeknél maradni, de ahogy újra és újra visszaemlékeztem Liam pillantásaira, mosolyaira és tetteire, annál jobban fokozódott bennem az érzés, hogy ez nem hétköznapi viszony. Hiába ő a legrendesebb, legérzékenyebb, legjószívűbb ember a föld kerekén... úgy érzem, hogy velem teljesen máshogy bánt mint a többi emberrel. Bár lehet, hogy ez a sármjához tartozik. Elhiteti az emberrel a legszebbet és a legjobb dolgokat...
 Remek vizuális képzelőerőm van. Így nem csoda, hogy miután egyedül bolyongtam lefelé emeletenként, unalmamban elképzeltem, hogy milyen lenne Liammel egy kapcsolatban lenni... Szerelmes ölelések, forró csókok, kedves kis megjegyzések... Liamből a romantikus típust néztem ki, aki apróságokkal lepi meg a szíve választottját random és semmilyen speciális esemény nem kell neki hozzá. Meg van mindene és ezt meg szeretné osztani azokkal, akiket szeret. Elképzeltem, hogy hogyan nézhet ki a családja, de eszembe jutott, hogy milyen sokat van távol. Bár ő már elég idős a saját élethez. Viszont elég korán kezdte, ezért gondolom érzelmileg nagyon kötődik hozzájuk. Elszomorodtam a gondolatra, hogy milyen sokat lenne távol, ha.... Alig látnánk egymást. Nekem 3 hónapon belül elkezdődnek a záró vizsgáim. Liam előtt áll egy egész föld körüli turné, amire nem vihet magával egy teljesen friss kapcsolatot. Csak elvonná a figyelmét. Hiszen egy friss kapcsolat időt és figyelmet igényel. Kettesben töltött időt és beszélgetéseket. De tudom, hogy miből áll egy turné. A rengeteg fellépő, akik mellett dolgozhattam, mind megosztott valamilyen történetet a turnéjukról velem, míg kísértem őket vagy foglalkoznom kellett velük. Legtöbbször a rohanás volt a jellemző. Volt, amikor a menedzserek túlvállalták a szponzoráltjaikat és szegénykék csak aludtak, ettek és felléptek... Aggódni kezdtem a fiúk miatt, nem csak Liamért. Hiszen ez kész őrültek háza. Láttam már kimerült sztárokat, és kiborult sztárokat is. Ha belegondolok, hogy egy korombelinek mennyi mindenre van még lehetősége....
 Mondjuk a fiúk nem fogják vissza magukat. Harry és Zayn tele van tetoválásokkal, Liam pedig kezd rászokni, pont mint Louis. Halványan rémlett, hogy mikor először találkoztam velük, Liamen és Louison is kevesebb tetkó volt, ahhoz képest, amennyit tegnap este láttam rajtuk... Bár Louist nem nagyon láttam...

 Magán monológomat a rádió szakította félbe, amin bemondták, hogy megakadt a függő-híd közel a szerkezet tetejéhez. Még szerencse, hogy a földszinten jártam, így az első embernek, akik elém került a kezébe nyomtam a tablettemet és rohantam, mint amikor reggel meghallottuk, hogy csöngettek. Sprinteltem, ahogy a csövön kifért és ugrálva kerülgettem az elém kerülő embereket.
 Kapkodtam a levegőt, amikor a backstagebe értem, de pont annyival értem oda Nati előtt, hogy győzelem ittas vigyort villantsak rá.
 - Ez nem ér! - Fonta össze maga előtt a karjait durcásan Nati és még fancsali képet is vágott hozzá.
 - Adi volt itt előbb, szóval ő mehet föl - nyújtotta át nekem Ty a hevedereket, amikkel rögzíteni tudom magamat a vasszerkezethez, amin keresztül föl tudok mászni és a plafonon is végig mászhatok, pont mint Pókember.
 Vigyorogva bújtam bele a biztonsági fölszerelésbe, míg Nati még mindig nagyban durcázott. Jack, aki az Ed Sheeran koncertre való készülődésnél a partnerem volt egy ideig szintén ott állt mellettünk.
 - Te fogsz felmászni? - Kérdezte meglepődve.
 - Persze! - Válaszoltam vidáman.
 - Csak Rick-nek nem mondjuk meg, hogy a lányát küldjük fel több méter magasba - kacsintott Ty Jackre. Ty amúgy nagydarab alak volt, csupa izom. Mégis Natival rá tudtuk venni, hogy néha felmászhassunk a magasba. Apunak hallgattunk róla, mint a sír, mert Ty-t is kirúgta volna, és ránk sem lett volna pozitív hatással a dolog.
 - Megvagytok őrülve! - Rázta a fejét Jack.
 - Tudod, hogy mit kell tenned. Csak mássz fel, bogozd ki a köteleket és mássz vissza. Semmi majom parádé! - Nyújtott át egy pár kesztyűt Ty, ami segít a jobb tapadásban.
 - Megígérem! - Vettem fel a kesztyűt, majd tépőzárral rögzítettem a csuklóm körül.
 Az egész olyan volt, mint egy kalandparkban. Két hevederrel csatoltam magamat a szerkezethez, ami egy nálam kétszer nehezebb embert is elbírt volna. Minden vasból volt, így a teherbírása kitűnő volt, nem mellesleg pedig valahogy imádtam a hangját, ahogy kattogtak a csattok mozgás közben. Most örültem neki, hogy reggel nem szoknyát vettem fel. A Nike cipőm is kitűnő választásnak bizonyult. A hajamat fölfogtam, hogy ne zavarjon, miközben mászom.
 Az egész nem tarthatott egy óránál tovább. 20 perc alatt felmásztam a tetejéig, majd egyensúlyoztam a vékony gerenda szerű tetőszerkezeten addig, ahol a függő híd megállt. Ezen fogják Liamék énekelni pár számukat, így nagyon lassan mozog az egész szerkezet. Miután elértem a probléma forrását, megoldottam a hibát és visszalavíroztam a széléhez. Imádtam a magasságot és egyáltalán nem szédültem meg. Kedvem támadt cigánykerekezni is, de megígértem Tynak, hogy nem teszek semmi őrültséget. A hevederektől amúgy se bírtam volna teljesen felegyenesedni álló helyzetbe. Így is ügyelnem kellett arra, hogy ne kerüljön a ruhámra por. Ezt a rész ugyanis nem takarítják. Kinek lenne rá ideje vagy mire lenne egyáltalán jó? Néha-néha Nati vagy én felmászunk ide, de olyan ritkán, hogy abban már rendszer sincs. Vagy ha nem mi, akkor egy alkalmazott, aki magasról tesz arra, hogy koszos-e itt valami, vagy sem.
 Miután lemásztam a szerkezet oldalán a karjaim elfáradtak a folyamatos erőfeszítéstől, de nem annyira, hogy ne tudtam volna megtartani magamat. Igazából kellemes érzés volt, mert éreztem, hogy van erő bennem... Bármilyen furcsán is hangozzék ez.
 - TE MEG MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT CSINÁLTÁL ODAFENT?! - Jött a hang a hátam mögül, miközben lefejtettem magamról a kesztyűt és a hevedereket.
 Megfordultam és a One Direction állt Nati mellett igen csak meglepett arcokkal. Bár Liam inkább mérges volt... Nati meg csak a tenyerébe kuncogott. Odaadtam a felszerelést Tynak, aki el is tűnt vele a színpad irányába.
 - Testgyakorlat! - Válaszoltam ugyan olyan vidáman, mint ahogy Jacknek is mondtam. Ő azóta gondolom el lett zavarva, hogy dolgozzon.
 - És ha megsérülsz?! - Tajtékzott tovább Liam. Mert az előbb is belőle tört elő a kérdés. - Ha leesel és összetöröd magad?!
 - Már megmásztam egy párszor ezt a szerkezetet. Nem kell félteni - kacsintottam rá Liamre, de a kedvemet sikerült elrontania. A szemem sarkából láttam, ahogy Harry arcán vigyor terült szét és közelebb araszolt Natihoz.
 - Hogy mit csináltál?! - Akadt ki még jobban Liam.
 - Mit hepciázol az ég szerelmére? - Forgattam meg a szemem. Komolyan nem értettem, hogy min akadt ki ennyire. Ha életveszélyes lett volna, nem csináltam volna meg. - Meg kellett javítani a hülye függőhidatokat, amit holnap este használni fogtok.
 - Erre valóak a munkások! - Mutatott körbe Liam felindulva.
 - Helló! - Integettem neki nagy mozdulatokkal. - Én is az vagyok! - Felment bennem a pumpa ezért inkább hátat fordítottam nekik és sietve távoztam az egyik irányba. Kikaptam annak a kezéből a tablettemet, akinek adtam, majd visszamentem a nézőtér mögé. Leellenőriztem még a földszinti mosdókat is, majd az összesített listát átküldtem az egyik vezetőnek.
 Ezután hiába kértem új munkát, nem volt más. Minden feladat ki volt osztva, és a színpadnál se volt ember hiány. Inkább felballagtam a legtetejére megint és megkerestem az egyik vezérlőt. Sötét volt bent és az egész hangszigetelt. Igazából nem szerettem itt lenni és csak Phil jár erre gyakrabban. Innen lehet irányítani a világítást és ha nagyon akarják a hangokat is vagy a kivetítőket. De igazából erre van lentebb is egy vezérlő.
 Miután becsaptam magam mögött az ajtót, Phil megfordult a székével. Kíváncsian nézett rám és levette a lábait a vezérlő pultról. Leültem a mellette lévő üres forgószékre és hátradőltem, szemeimet a sötét plafonra szegezve.
 - Na mi van? - Kérdezte Phil azzal a cinkos hangszínnel, amit a bűnözők használnak.
 - Te is szoktál aggódni, mikor a szerkezeten mászkálok? - Kérdeztem ránézve.
 - Mikor először megláttalak odafent akrobatázni kicsit elkapott a szívroham, mert apa rám bízott, hogy ne essen semmi bajod. - Kíváncsian figyelte az arcomat még mindig. - De miután láttam, hogy mennyire jó az egyensúly érzéked és hogy mennyire biztosan mozogsz a magasban már nem aggódtam annyira - vállat vont és ő is teljesen hátradőlt a székben.
 - Liam rám ordított, mert meglátta, mikor fent voltam - böktem ki egy kis hallgatás után.
 - Jah, láttam - bökött a kis tévé szerű képernyők felé, ahol immár csak a munkások voltak láthatóak. - Szerintem csak aggódott érted - jegyezte meg Phil pár perc csend után. - Mint azt már egy párszor bebizonyította, nem vagy számára közömbös.
 Nagyot sóhajtottam és a kis tévéképernyők felé fordultam a székemmel. Nem mindegyik volt még beüzemelve, mert a munkálatok még folytak, de az öltözői folyosóról volt felvétel.
 Zayn és Niall a falra másztak éppen kifeszítve magukat a két fal közé, míg Nati és Harry még hang nélkül is simán levehetően flörtöltek egymással. Louis a telefonjával kamerázta Zayn és Niall mutatványát, Liam pedig műanyag kanalakat tördelt a fal mellett ülve. Kivett egy fehér műanyag kanalat a zacskóból, összetörte és maga mellé dobta. Igazából oda se figyelt, hogy mit csinál vagy hogy mi zajlik körülötte. Semmibe meredő tekintettel ült és monoton mozgást végzett.
 - Csak nem értem, hogy mi van - szakadt ki belőlem. - Az sem lenne jó, ha összejönnénk, mert egy évig köbö alig látnám, de az sem esne jól, ha el kéne felejtenem az érzéseimet. - A kezeimet a homlokomra szorítottam és próbáltam kiűzni a kavargó gondolatokat, amiktől úgy éreztem hogy mindjárt szétrobbanok.
 - Talán erről vele kéne beszélned - jegyezte meg Phil.
 - Még arról sem beszéltünk, hogy kedveljük egymást - dörmögtem ugyan abban a pózban maradva.
 - Mindig is remek emberismerő voltál - lapogatta meg a hátamat Phil.

U.i.: Próbáltam azt alapul venni ennél az írásnál, hogy én is meg minden lányismerősöm szokott ilyeneken gondolkodni és ilyenekről beszélgetni. Mindig megtárgyaljuk, hogy milyen lenne egy kapcsolat. Eljátszunk a gondolattal. Még akkor is, hogyha nem vonzódunk a sráchoz totálisan. Mindegy. Ez ilyen mellékes volt, hogy ne nézzetek totál hülyének. :D